Az elmúlt két napot a ház körüli ügyek intézésével töltöttük hármasban a két projekt menedzserrel. Aki költözött már új országba, az pontosan tudja, hogy nem annyira egyszerű kideríteni az olyan alapvető dolgokat mint mikor viszik el a szemetet és kit hívjak, ha nincs víz. Nos Afrikában ezt kell megszorozni százzal.
Európai életemben az Interneten elérhető információ mennyiség - és ez fokozottan igaz mióta van okostelefonom és Internet kapcsolatom szinte mindenhol - azzal az ábránddal hiteget, hogy bármi is történik, a megoldást úgy is megmondja a Google. Ez azzal is jár, hogy nehezen viselem és valamiféle szorongással tölt el, ha nem tudok azonnal kapcsolódni a világhálóhoz. Ezen logikából kiindulva 75000 ugandai shillinget ruháztam be shilling millióimból egy USB modemre 3 GB-nyi adatforgalommal. Nem kérdés, hogy ezt a modemet bármikor beáldoznám arra, hogy folyamatosan folyjon a víz a csapból. Az Internet Afrikában nem sokat segít, a Google Maps is csak hellyel-közzel mutatja a dolgokat.
Olyan feladatokkal szembesültünk a hétvégén mint bevásárlás és a ház berendezése és kitakarítása, a gázfőzőnk megjavíttatása, kideríteni, hogy miért nincs vizünk és a szemét helyzet megoldása. A vásárlás egyszerű, ha tudod, hova kell menni. Afrikában, ahol icipici boltok ezrei vannak egymás hegyén hátán szűk sikátorokkal elválasztva egymástól, ez nem egy egyszerű feladat. Bár van egy nagyobb szupermarket a városban, egy kenyai lánc boltja, az árak meglehetősen magasak. A takarítás sem tűnik egy bonyolult feladatnak, viszont nem folyamatos vízellátással (még) inkább kínszenvedés. Apropó víz. Nem sikerült még megfejteni, hogy honnan van vagyis inkább nincs vizünk. Úgy tűnik, hogy két forrásunk van (őszintén remélem, hogy mindkettő Bilharzia mentes), az egyik az valószínűleg a városi vízhálózatra van kötve, ezt inkább el is felejthetjük, a másik meg feltehetőleg egy víztartályból, ami rejtélyes módon néha feltöltődik. A házunk tulajdonosát már többször megkerestük a problémával, de váltig állítja, hogy az egész városban nincs víz és hogy várjunk mert majd lesz. Kicsit nehéz megállapítani, hogy nem érti a kérdést nyelvi okok miatt (az emberek angol tudása hiába tanulják az iskolában nem tűnik túl jónak), nem érti a kérdést, mert értelmetlen muzungu (muzungu az nem más mint fehér ember) probléma avagy nem akarja megmondani a választ.
A hölgyemény hasonlóan segítőkész volt, mikor az elromlott gázfőzőnket próbáltuk megjavíttatni. Főzni pedig kell, úgyhogy neki indultunk szerelőt keresni a városban. Bevásárlásunk után kaptunk is egy tippet, hogy hol érdeklődjünk. Ez úgy nézett ki, hogy a telepakolt taxival elmentünk a helyre, és egy random ember beugrott a kocsiba, hogy akkor ő jön és megnézi a dolgot. Random ember megnézte a dolgot és tényleg megjavította, de elvitt belőle egy darabkát (tekerentyűt vagy kapcsolót, nem tudom, hogy hívják), nem tudjuk, miért.
És akkor a szemét. Szemét az van mindenütt. Az utakon, a városban, az erdőben. Ez persze nem csak a vizuális élményben hagy kívánni valót maga után, hanem olfaktorikusan is érződik. A szaglószervünkre támaszkodva abban is biztosak lehetünk, hogy a szemét egy bizonyos része az égetés során tűnik el. Vasárnapra terveztük a nagy szemétégetést, amit nem mondanám, hogy különösen vártunk két ok miatt. Először is az égő szemét beleértve az égő műanyagüvegeket, akkor is elviselhetetlen szagot áraszt, ha nem a kertedben van. Másodszor, nem voltunk benne biztosak, hogy nem fogjuk felgyújtani az egész házat. Segítségért a mosolygós nappali őrünkhöz fordultunk, aki elmondta, hogy a szemetet majd jönnek és elviszik, ő elintézi. Délután tértünk vissza erre a problémára, mire pozícióját elhagyva eltűnt egy kis időre és beállított egy kisfiúval. Little Boy - ő csak így hívta -, egy koszos mezítlábas tizenegy éves forma fiúcska volt, aki láthatólag halálra rémült a fehérlő muzungu fejünk láttán. Mi gyanakodva néztünk, de Őrlány váltig állította, hogy Little Boy személyében nem mást találtunk mint a Garbage Man-t, és szedjük össze a szemetet, hogy Little Boy adhasson nekünk egy árajánlatot. Mi kihordtuk az öt zsák szemetünket és próbáltuk megérteni, hogy mi is történik körülöttünk, amit meglehetősen korlátozott nem létező Runyankore nyelvtudásunk. Little Boy-jal is megpróbáltunk kommunikációt létesíteni, de vagy nem értett angolul, vagy tényleg nagyon meg volt szeppenve. Mindig gondosan ügyelt rá, hogy három lépéssel a hátunk mögött maradjon, a nevét sem árulta el. Őrlány tolmácsolása szerint 5000 shillingért (2 dollár) szabadít minket meg Little Boy a szemetünktől. Én szépen mentem és hoztam a pénzt, amit Őrlány rögtön ki is vett a kezemből, így utólag azt hiszem ügyelve arra, hogy Little Boy ne lássa. Little Boy kapott egy kis angol csokit, hogy legyen energiája a zsákokat lecipelni. A szeplős projekt menedzserrel csak álltunk és néztünk egymásra hülyén, mindkettőnk fejében hasonló gondolatok kavarogtak. Az alapítvány pénzéből gyerekmunkát támogatunk jelenleg és Őrlány elég nagy valószínűséggel fogja lenyúlni a pénz nagy részét. Próbáltunk javítani a helyzeten és visszakértük a pénzünk, amit aztán át is adtunk Little Boynak. Aztán csak bámultuk a kapuból, ahogy Őrlány nagyon gyorsan utoléri az távozóban lévő kisfiút. Szemetünk jelenlegi helye és helyzete ismeretlen csakúgy mint 5000 shillingünké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése