Legelső feladataink közé tartozott, hogy működő helyi SIM kártyát szerezzünk, hiszen nyilvánvalóan sokkal olcsóbb így egymással kapcsolatban lenni. A koordinátor lánykák voltak oly kedvesek, hogy ezt előre megtették, de ettől függetlenül még be kellett ugraniuk az Airtel-hez regisztrálni a kártyákat. Előre kitöltöttük a regisztrációs űrlapot, gondoltuk sima menet lesz. Persze ha az lett volna, akkor nem lenne róla blog bejegyzés. Maga az ügyfélszolgálat is elég jópofán nézett ki, meglehetősen üres volt, volt két hölgyemény egy pult mögött, előttük három-három telefon kirakva (számítógép nuku). Egy falra kitűzött papírlapra kézzel felírva pár információ és akció. A regisztrációs folyamat a következőképpen nézett ki. A regisztrációs lap leadása után az információt azt az első számú mobiltelefonba pötyögte be az ügyintéző. Utána elkérte a vásárló telefonját és mindenféle kód betáplálásával derítette ki, hogy sikerült-e a folyamat. Ezután a falhoz állította a delikvenst és a kettes számú telefonnal készített egy fotót róla. Ha az illető fel is akarta tölteni a kártyáját, akkor azt a hármas számú telefonon intézte. A procedúra egy olyan jó húsz percet vett igénybe, ha minden simán ment. A legtöbbünknél viszont kiderült, hogy a kártya már regisztrálva volt mindenféle ugandai nevekkel. A koordinátorok a kártyákat az Airtel üzlet előtti Airtel-es terítővel fedett Airtel pólóban ülő Airtel kártyákat áruló lánytól vették. Valamiért nem gondolták, hogy a lány nem az Airtel hivatalos alkalmazottja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése